A Yucatánon, a Kukulkán maja piramison felvezető, ezerháromszáz éves lépcsősor alján boldogan csapkodják tenyerüket a turisták, s szinte gyermeki érdeklődéssel figyelik a tapsolásuk okozta, csiripeléshez hasonlatos visszhangokat. Míg így szórakoznak, az ide látogatók tudtukon kívül egy ősi, maja rituálét idéznek fel, állítja David Lubman, a Kaliforniában élő, hangtannal foglalkozó tanácsadó. A visszhangok ugyanis hátborzongatóan emlékeztetnek a quetzal hívogató hangjára, annak a madáréra, ami a maja mitológiában az isteneket képviselte.
Lubman Mexikóban töltött vakációja során, magnószalagon rögzítette a rejtélyes visszhangokat, s otthonába visszatérve elemezni kezdte azokat. A visszhangok valóban madárcsipogáshoz hasonlítottak, s ezért lehetséges, ad azonnal magyarázatot a kíváncsi kutató, mert a tapsolás nem egyetlen tömör falfelületről, hanem sok száz apró lépcsőről verődik vissza, s így sok száz visszhang is keletkezik. Az alacsonyabb lépcsőkről visszaérkező hangok által megtett távolságok közötti különbség igen kicsi, ezért a visszhangok gyors egymásutánban követik egymást, és hangszínük is magas. A magasabban fekvő lépcsőkről visszaérkező hangok által megtett út és a követési távolság nagyobb, ezért hangszínük alacsonyabb. Amikor a visszhang eléri a hallgató fülét, a hangmagasságban érzékelhető különbségek folytán madárcsiviteléshez hasonló hangot hallunk.
A titok nyitja a lépcsők méretében és kialakításában rejlik. A lépcsőfokok meglehetősen magasak, de a belépőket, ahova lábunkat helyezzük, nem vájták mélyen a piramisba. Ha a lépcsők mélyebbek lennének és kevésbé magasak, a visszhang korántsem keltene ilyen lenyűgöző hatást, s egyáltalán nem hasonlítana madárcsipogásra.
Az, hogy Lubman felismerte a visszhang és a quetzal hívó „szava” közötti hasonlatosságot csak véletlen „megérzés” volt, állítja szerényen a felfedező, de a maják valószínűleg biztosak voltak dolgukban, és pontosan tudták, mit építenek, amikor a Kukulkan lépcsőit megtervezték. „Már körülbelül ezer évvel ezelőtt is építettek lépcsőket a szabadban, ahol visszhangot kapunk – magyarázza Lubman –, s ez alatt az ezer év alatt csupán egyetlen ember kellett ahhoz, hogy rájöjjön, ha lerövidíti a belépőt, a hang magassága megemelkedik.”
A maják talán a szent madárral nyilvánvaló összefüggésben álló piramisnál tartott szertartások alkalmával használták a furcsa visszhangot. Kukulkán egy maja istenség neve is, s a quetzalra használt maja szó szótöve megegyezik az istenség nevével, ráadásul az istent gyakran ábrázolták ilyen madárral a hátán.
A régészek mindig is megvetéssel tekintettek a tenyerüket vörösre csapkodó turistákra, de most kénytelenek elismerni, hogy Lubmannak talán igaza van. „A maja erdőben lakó nép volt, s ott igazán fontos szerepet játszott a hallás – mondja Lubman.