Garcia Marquez világhírű kisregényének színpadi átiratát láthatja a közönség. Forgács András szövege az eredeti mű szellemében, idősíkokra bontotta a latin-amerikai szerelmi történetet. A falusi lány históriája, aki nászéjszakáján tisztátalannak bizonyul, visszafojtott indulatokkal, elhallgatásokkal és elszólásokkal, vad népünnepéllyel gomolyog a Mátyás utcai színházpince fekete kulisszái között. Fodor Tamás rendezése zenei ritmussá fogja egybe a történet sok szálát, gyorsításokkal és kimerevítésekkel szakítja meg a cselekmény elbeszélhető, felületi nézetét, ezzel emeli ki a kulcspontokat a darab szövetéből.
Az előadás kerete a gyilkosság ügyében lefolytatott vizsgálat, melynek során a vizsgálóbíró (Fodor Tamás) közelebb próbál jutni egy szinte rituális emberölés logikájához, körülményeihez. A szálakat felfejtve azonban számára is kiderül, hogy a szerelem sokkal beláthatatlanabb annál, semhogy logikával megérthető legyen. A falu viselkedését, bénultságának okát is keresi, ami a szereplőket meggátolta abban, hogy megakadályozza azt, amit mindenki tudott. Eszes Fruzsina összetett, pontosan és sokoldalúan formált tragikus nőalakja fehér árnyalakként válik ki a többi szereplő sötétebb, egyszerűbb, együgyűbb karatkere közül. Ő az előadás középpontja, akinek életében végérvényesen ütközik primer valóság és álomvilág, szerelem és kötelesség. Csabai Judit anya-figurája mesterien ábrázolja a szétzilált pszichéjű asszony amnéziás, görcsös ismételgetésekbe menekülő, a valóságot minden ponton átíró bomlott gondolkodását. Az állítólagos csábító, Santiago Nazar szerepében Szabó Domokos titokzatos, megfoghatatlan, halál-közeli alakot formál, szinte nincs is tekintete, még a hozzá közelállók sem értik áttetsző, eltűnő mozdulatait, mondatait. A két fiútestvér Hannus Zoltán és Bogdán Árpád alakításában bravúros páros, indulatkitöréseik, félelmeik és elszántságuk olyan tökéletesen rímel a másikéra, mint egy négykezes zongoradarab hangjai. Az anyát (illetve második szerepében a cseléd kiskorú lányát) játszó Homonnai Katalinnak az előadás legfegyelmezettebb, legkiérleltebb pillanatait köszönhetjük. Zártsága autentikus, keménysége szinte maga az íratlan falusi hagyomány, nagyon finom váltásai a szöveg poétikáját hangsúlyozzák. Szegő György m.v. szaggatott díszlete az idősíkok felbontása nyomán a teret is fragmentekre szabdalja, Németh Ilona jelmezei pontosan jellemzik a karaktereket is, de az egész történet atmoszféráját is, a ruhák egyenetlen vonalvezetése, a kevés jel alkalmazása inkább sejtet, mint túlbeszél. Az együttes összjátéka, stílusegysége, mozgásbeli harmóniája példaszerű, az egész előadást Fodor okos, érzékeny, a zenei szerkezetre minden pillanatban figyelő rendezői attitűdje vezeti.